Retróbájk

Csörög a telefon, Izom van vonalban. "Akkor jövő hét hétfőn megyünk bringázni egyet, Ballával és Videóval már beszéltem..." Naokké! Három éve nem ültem bringán, sebaj jó buli lesz végtére is már olyan régen tervezünk egy kis tekerést.

Szarvaskőn már Izom vár minket, teljesen véletlenül mind a négyen ugyanazt a dzsekit vettük fel. Hűvös az idő bár a nap már szikrázóan süt. Ahogy elindulunk, rögtön érzem a bringa hiányát. Savasodik a láb, kiállok a nyeregből, próbálgatom, hogyan a legjobb. Szokni kell ismét a kétkerekűt. A manatszél az aszfalton ordítóan hideg, látszik a lehelet. Nem sokat időzünk a bitumenen, hamar kanyarodunk balra az erdőbe és egy kis emelkedő után máris elénk tárul jobb oldalról a Bükk vonulata. Dombok között tekerünk, siklik lefelé a bringa, régi érzések törnek elő. A kaptatók ülve nehezen mennek, ki kell állnom a nyeregből, hogy tartani tudjam a lépést a többiekkel. Időnként lemaradok, fényképezgetek, élvezem a táj szépségét, a természet csodáit. Az első faluban a bolt előtt ülve nosztalgiázunk régi tekeréseinkről, az aluTrekket egy összecsukható megkopott, bordó camping bringa mellé támasztom. Hamar telnek a kilométerek, a társaság remek, a hangulat a régi és a napsütés sem marad el.

A következő faluig hullámokon tekerünk át, kies mezőkön keresztül a puha erdei talajig mindenben van részünk. Ismeretlen számomra a terep hiszen most járok itt először, a kilátás a Bükkre pazar. Ahogy telik az idő mind nehezebb visszaülni a nyeregbe. A lábaim mintha ólomból lennének, kiállva tekerem a pedált. Támaszkodni sem a legjobb már, a lefelék után egyre jobban fájnak az ujjaim. Még sem panaszkodom, hiszen csodálatos a közeg, jó a hangulat. Nemsokára már a Siroki várat látjuk magunk előtt és az utolsó elnyújtott dózeren kapaszkodunk felfelé, elfog minket az "olyanmintha" érzés. Valóban olyan ez is mint a dózer felfelé Fehérkőre. A lejmenetben már hétvégi házak között száguldunk, hogy visszaérjünk az autókhoz, bezárván a kört amit már oly régen terveztünk. Köszönöm Izomnak, Ballának és Videónak a remek kerimbókázást. :)

Less Nándi Terepmaraton

Futni egy jót. Ezzel a gondolattal álltunk oda a rajthoz Cserépfalun a 44 km-es táv rajtjához. Nem dédelgettem álmokat azzal kapcsolatban, hogy jó időt fogok menni mert a héten kisebb megfázással küzdöttem, illetve már levezetésként tekintettem az előttem álló futásra. Szepivel megbeszéltük, hogy a csodálatos őszi időben kocogunk egy jót a Bükk ezen részén. A rajt csúszott valamennyit, utána hamar ráálltunk egy kényelmes tempóra. Ódorvárhoz felfelé utolértük Ebolát és Kerekes Csabit akik a túrát futották piánóban. Vissza lerobogtunk a Hór-völgybe és nemsokára Carlosék tűntek fel mögöttünk aki a hatvanas távon robogtak el mellettünk. Felkapaszkodtunk a Bányahegyi parkolóhoz majd a Török út felé, ahol egy kutyus szegődött mellénk és kísért minket egészen Imó-kőig. A Karthauzi kolostorig szinte végig lenyűgöző kilátásban volt részünk, élveztük is a futást. A második Ódorvári kaptató könnyedebben ment mint az első, itt elszakadtam Szepitől a felfelében, de a sors és a ponton lévők lustasága úgy hozta, hogy együtt érjünk célba. Egy 10-15 perces elkavarás után a Nyomó-hegy aljában értem utol és innen egy átrakott szalagnak hála egy szántást keresztezve értünk a célba 4:54-es idővel. A cél az öt órán belüli beérésvolt amit sikerült teljesíteni.

Jó futás volt, ahogyan azt elterveztem. Tanulságok persze itt is voltak a jövőre nézve, sokat kell még tapasztalni ahhoz, hogy megfelelően működjenek az előre eltervezett dolgok. Most jön egy kis szlovák tekergés, majd a Tortúra mintegy az év lezárásaként.

Elfogult vagyok ha a Bükkről van szó. Gyönyörű őszi erdő fogadott minket végig, a pálya ugyan ismeretlen volt de a helyek már ismerősek így az itiner megfelelő volt a számomra. Az ismeretlen részen természetesen már volt gubanc, de nem bántam mert a természet mint mindig, kárpótolt mindenért.