Szarvaskőn már Izom vár minket, teljesen véletlenül mind a négyen ugyanazt a dzsekit vettük fel. Hűvös az idő bár a nap már szikrázóan süt. Ahogy elindulunk, rögtön érzem a bringa hiányát. Savasodik a láb, kiállok a nyeregből, próbálgatom, hogyan a legjobb. Szokni kell ismét a kétkerekűt. A manatszél az aszfalton ordítóan hideg, látszik a lehelet. Nem sokat időzünk a bitumenen, hamar kanyarodunk balra az erdőbe és egy kis emelkedő után máris elénk tárul jobb oldalról a Bükk vonulata. Dombok között tekerünk, siklik lefelé a bringa, régi érzések törnek elő. A kaptatók ülve nehezen mennek, ki kell állnom a nyeregből, hogy tartani tudjam a lépést a többiekkel. Időnként lemaradok, fényképezgetek, élvezem a táj szépségét, a természet csodáit. Az első faluban a bolt előtt ülve nosztalgiázunk régi tekeréseinkről, az aluTrekket egy összecsukható megkopott, bordó camping bringa mellé támasztom. Hamar telnek a kilométerek, a társaság remek, a hangulat a régi és a napsütés sem marad el.
A következő faluig hullámokon tekerünk át, kies mezőkön keresztül a puha erdei talajig mindenben van részünk. Ismeretlen számomra a terep hiszen most járok itt először, a kilátás a Bükkre pazar. Ahogy telik az idő mind nehezebb visszaülni a nyeregbe. A lábaim mintha ólomból lennének, kiállva tekerem a pedált. Támaszkodni sem a legjobb már, a lefelék után egyre jobban fájnak az ujjaim. Még sem panaszkodom, hiszen csodálatos a közeg, jó a hangulat. Nemsokára már a Siroki várat látjuk magunk előtt és az utolsó elnyújtott dózeren kapaszkodunk felfelé, elfog minket az "olyanmintha" érzés. Valóban olyan ez is mint a dózer felfelé Fehérkőre. A lejmenetben már hétvégi házak között száguldunk, hogy visszaérjünk az autókhoz, bezárván a kört amit már oly régen terveztünk. Köszönöm Izomnak, Ballának és Videónak a remek kerimbókázást. :)
A következő faluig hullámokon tekerünk át, kies mezőkön keresztül a puha erdei talajig mindenben van részünk. Ismeretlen számomra a terep hiszen most járok itt először, a kilátás a Bükkre pazar. Ahogy telik az idő mind nehezebb visszaülni a nyeregbe. A lábaim mintha ólomból lennének, kiállva tekerem a pedált. Támaszkodni sem a legjobb már, a lefelék után egyre jobban fájnak az ujjaim. Még sem panaszkodom, hiszen csodálatos a közeg, jó a hangulat. Nemsokára már a Siroki várat látjuk magunk előtt és az utolsó elnyújtott dózeren kapaszkodunk felfelé, elfog minket az "olyanmintha" érzés. Valóban olyan ez is mint a dózer felfelé Fehérkőre. A lejmenetben már hétvégi házak között száguldunk, hogy visszaérjünk az autókhoz, bezárván a kört amit már oly régen terveztünk. Köszönöm Izomnak, Ballának és Videónak a remek kerimbókázást. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése