Népek Tavasza

Levezetés

Március 15, Népek Tavasza minden évben. Klasszikus futások a tavasz első szárnypróbálgatásai közepette. Minden évben tartogat a természet valami szépet, szélsőségeset ami most sem maradt el. A sár szinte borítékolható egyes szakaszokon, főleg a sok túrázó után, között... Most sem volt ez másképpen. Talán egy gumicsizma hágóvassal célravezetőbb lett volna. :) Négyen (Lóbi, Tomca, Ati és jómagam) vágtunk neki a hosszú távnak amit a közelgő Mátrabérc Trail felkészülésének is szántuk. A nyolc órai indulást elhíbáztuk mivel már az első kilométereken szembesültünk a sárdagasztás örömeivel.
Gulicska: meghallgatott a természet. Sikerült felfutni hóvirágrdő közepette, a kilátás egyszerűen pazar volt. Hamar kifutottunk a rajtban uralkodó ködös időből és a fák közötti pára csak szebbé varázsolta az erdőt. A tempónk egyenletesen volt végig bár kiderült számomra, hogy Ati erős és csak idő kérdése, hogy mikor szakadunk le mögüle. Az elő pont után hamar elértük a Fehérkői turistaházat és csúszkálva indultunk le Lillafüredre. Itt már csak ketten kezdük meg a kapaszkodást Atival.
Vesszős: egyre melegebb van és  Ati egyre jobban nyúlik el tőlem. Mondom neki, hogy ne várjon fussuk a saját tempónkat. Egyedül maradok a saras felfelével. A letörést kivéve megfutom végig és a tetőre érve nekivágok a hullámzó elnyújtott felfelének egészen Bánkútig. Megelőzök egy futót de a kissé még jeges szakaszon kicsúszik a lábam alólam, és a sárban landolok. Gond egy szál sem a következő tócsában lemosom a kezem és irány a köveztkező pont.
Kühne Andor út: egyszóval, sáros. Egymás után tűnnek fel a futók előttem. Nem gyorsítok csak tartom a tempót, de ez is elég, hogy magam mögött hagyjam őket. Atit persze mág látom néhány egyenes végén de tudom, hogy ma nem fogom utolérni. A második pont után ahol elválik a harminc és a negyvenkettő már könnyedebben lehet futni, kevesen maradtunk.
Svédfenyves: szlovák hangulatban telnek a kilométerek. Azt hiszem, hogy a kör legszebb szakaszán futok, füves, puha ösvényen, napsütésben. Körülöttem mindenhol fiatal fenyők, a tűleveleken cseppekbe gyűlt pára csillog. Kicsit sajnálom, hogy hamar elérem Jávorkutat, de haladni kell tovább. A forrásnál kulacstöltés és kapaszkodom fel Csipkéskútra. Itt is két futót hagyok el akik egy kicsit küzdenek de hamar feladják. Könnyen telnek a percek és máris a négyes pálya tetejéről nézek le a Bánkúti turistaházra.
Bánkút: még mindig süt a nap, az északi oldalakban viszont még mindig találni havat. Az ellenőrzőponton egy kis víz a kulacsba és irány Ördögoldal, ahol végig gyönyörű kilátásom van a völgyre ahol még mindig a köd az úr.
Nyír-kő: Ördögoldal véget nem érő lefeléje után jobbra felfelé kanyarodok és gyorsan letudom a pár száz méter hosszú emelkedőt a házig ami egyben a következő ellenőrzőpont. Miközben a papírommal bíbelődnek észreveszek két futót magam előtt. Nyír-kőről kifelé szerencsére még jeges az út, így a bokáig érő sár helyett könnyebben futható szakaszon érem el a Farkasnyaki elágazáshoz vezető felfelét. A tetőn érem be a második srácot és együtt indulunk lefelé Ómassára.
Tehén-street: beszélgetve kelünk át az utat össze-vissza szabdaló árkok és kanyonok erdején, majd Ómassáról egy kicsit monoton aszfaltos rész után érek immár egyedül ismét Gardnára. A tea helyett most vizet kérek és a pecsét után kezdőthet az utolsó nagy emelkedő.
Aranylépcső: Volt már jobb állapotban is, itt ugyanis ismét összeérünk a rövidebb távokkal. A kisebb emelkedőket futva teljesítem, viszont egyre több a turista akik botokkal hadonászva nehezítik a csodás völgyben való felfelét.
Örvénykő: mielőtt elérem a pontot látom Atit aki már lefelé igyekszik. Ez újabb erőt ad és próbálom mihamarabb elérni a pontot. A kilátás itt sem kevésbé lenyűgöző mint Nyír-kőn. Már csak 13 kilométer a célig, majdnem mindvégig lefelé.
Csókás: meglepő, hogy ezen a részen a sár már lassan felszárad. Helyenként olyan a talaj mint ha rekortánon futnék. Iskolás csoportokat kerülgetve érem el Csókást, hétvégi futásaink oly gyakori helyszínét. A piros kereszten végikísérnek a csoportok és a régi ismerős a sár.
Kis-Galya: tömeg, napsütés, nyíló kikericsek. Utolsó kortyok a kiürülő kulacsból és máris a cél felé futok ami már a beérkező túrázóktól és futóktól nyüzsög.
Szép idő volt, nyílnak a virágok, éled az erdő. Megérte most is a nagy sár és helyenként nagy tömeg ellenére. Klasszikus... 
Négynegyvenhárom.

Benedek István: Csavargás az Alpokban

Egy barátom ajánlotta figyelmembe ezt a könyvet, és egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Sőt... Magával ragadó történet, egy fiatal testvérpárról és kalandjaikról akik a harmincas években veszélyt nem ismerve fedezik fel az Alpok hágóit, csúcsait, kisebb nagyobb faluit, városait és a természet megannyi szépségét, megismertetve az olvasót a csúcs-csokoládéval, a turisták fajtáival és nem utolsósorban a hőskor teljesítményeivel, eszközeivel, módszereivel.

Álljon itt kedvcsinálóként a könyv fülszövege:

"Furcsa érzés: fél évszázad távlatából visszapillantani arra a gyerekre, aki pontosan ekkor a Matterhorn csúcsán ült, elégedetten és kissé bosszúsan. Elégedetten, mert végrehajtott egy önként elhatározott, értelmetlen vállalkozást, és kissé bosszúsan, mert a ködbeborult csúcsról nem látott semmit. Csakugyan én voltam ez a gyerek? Mit kerestem egyáltalán a hegytetőn? Föl tudom-e idézni, mit éreztem ott? Meg tudom-e magyarázni legalább magamnak, mi az ördögöt akartunk mi ketten ott, a bátyámmal, amikor a veszélyt alig-alig fölmérve, de százszor is átélve, mindenáron a Glocknert, a Matterhornt, a Mont Blanc-t kívántuk megmászni.
Már amikor - több évtized után - úti kalandjainkat összefoglaltam ebben a könyvben, amely most harmadik kiadását éri meg, annyira elhatároltam magamat hajdani énemtől, hogy egy "narrátort" költöttem, aki kívülállóként beszéli el a velünk történt eseményeket. Ügyes írói fogásnak bizonyult ez, de eyben beismerése annak, hogy az Alpok leghíresebb csúcsainak a meghódítása sem tett igazi alpinistává. Számunkra játék volt csupán a hegymászás, amit akkor sem vettük egészen komolyan, amikor - sokkal többször, mint hittük - az életünk forgott kockán. Idővel az ember kinövi a játékait, megkomolyodik, például orvos lesz belőle, vagy dramaturg, vagy író, és férj, esetleg családapa öt gyerekkel és számos unokával... Ilyenkor elnézően gondol vissza arra, hogy valaha kerékpáron, sátorral megterhelve, küszködött az Alpok hágóin, aztán valami szent dühvel megrohamozta a csúcsokat.
Mégis, hosszú életem során időnként visszatértem a helyszínre. Jégcsákány és kötél nélkül, kerékpár helyett autóval, a csúcsokat alulról nézegetve. Már nem vonzanak. A hegyek nem öregedtek az eltelt fél évszázad alatt, de titkolatlan fölénnyel néznek le a lábuknál nyüzsgő siserahadra, a gerindeiket keresztül-kasul hálózó drótkötélpályákra, és cinkosan viszonozzák pillantásomat: Te még ismertél bennünket háborítatlanságunk idején... 
Beszéld el, milyenek voltunk együtt, te meg én."

Benedek István