Az úgy volt... (Elba trail, 2. rész)

Sötétség borul még Pisa városára mikor az óránk hajnali ötkor megcsörren. Ébresztő. Csendben készülődünk és nemsokára dideregve indulunk el a kihalt város utcáin keresztül a vasútállomás felé. Csak a szemetesek dolgoznak serényen, a hétvégét takarítják. Friss pékáru illat terjeng, de nem találjuk az illat forrását. A vasútállomáson szembesülünk a jó hírrel, hogy valóban akkor indul a vonatunk mikor azt terveztük. A jegyvásárlás után találunk egy pékséget és croissanokat reggelizünk a vonat indulásáig. A napfelkelte a vonaton ér minket, az úton ami majd' másfél órás, van időnk nézelődni. Érintjük a tengerpartot, nyugodt és sima a víz. Megérkezünk Piombinoba ahol egy pár perc bóklászás után útbaigazítást kérünk egy helyitől a komppal kapcsolatban. Kis kerülővel érjük el azt, és meglepően tapasztaljuk, hogy elég ipari a környék. A kikötő szomszédságában hatalmas gyár fekszik, ami ontja magából a füstöt, gőzt, port és ki tudja még mit. 

Az eredeti terven rögtön változtatunk mert sokat kellene várnunk a hajónkra, így egy korábbi járatot és egy másik városkát választunk. Irány Portoferraio, ahol Napoleon tengette sanyarú napjait egykoron. Lassan megtelik a "tutaj", a hajó belsejében a szokásos gépház szag, a fedélzeten szél és napsütés. Míg a többiek a hajóban bóbiskolnak, csinálok pár fotót és gyönyörködöm a tájban. Az egy órás hajóút hamar eltelik és máris kikötünk aznapi kiinduló pontunkon. Rövid ide-oda szaladgálás után ráérzünk a helyes irányra és útba ejtve egy boltot nekivágunk végre az "Elba trailnek". 

Kikocogunk a városból és egy enyhén emelkedő aszfalt úton haladunk felfelé. A harmadik elágazásnál találjuk meg a turistajelzést amit kerestünk. Meredeken emelkedik innen az aszfaltozott út ami egy remek kilátással rendelkező háznál egynyomos kanyargós ösvénybe vált át. Pár kilométer múlva elágazáshoz érünk, ahol ismét csak a megérzésekre hagyatkozva futunk tovább. Mint kiderül, nagyszerűen döntöttünk. Az irány és az ösvény a legjobb, a kilátás lenyűgöző. Nemsokára keresztezzük a sziget csücske felé vezető műutat, ahol országútisok csoportjával találkozunk. Innen a helyes irány dzsungelharcba torkollik, de rendületlenül haladunk tovább a kiszemelt úton. Egy-egy magasabb részre érve a kilátás néha minden irányba csodálatos, a tenger kékje erős kontrasztot alkot a part fehéres-sárgás szikláival és a sűrű zöld növényzettel. Sok sík szakasszal nem találkozunk, bár nem hosszúak az emelkedők és a lejtők, végig hullámzik. Az egyik felfelé végén egy kisebb turistacsoporttal találkozunk, akikről kiderül, hogy svájci nyugdíjasok. Amint felérünk rögtön nyújtják felénk az innivalót. Rövid beszélgetés után folytatjuk a "hullámzást" és robogunk is tovább a következő orom felé. Innen nagyszerű kilátás nyílik Portoferraio kikötőjére és a fallal körülvett óvárosra. Hosszabb lejtőzést követően egy dózer útra érünk aminek elején a helyi erdészek végzik a napi teendőiket. Még három montissal találkozunk a bányáig tartó kanyargós erdészeti úton. Sajnos a bányától aszfaltozott úton kell befutnunk a városba, de környék hangulata és a kilátás ami végigkísér, kárpótol minket. Aznapra tervezett körünk végén megcélozzuk az egyik helyi nagyobb boltot és folyadékpótlásba kezdünk.

Nagyszerű érzésekkel telve sétálunk vissza a kikötő felé ahonnan még az erődöt is útba ejtjük. Innen nagyszerű kilátás nyílik körbe a város körül, a belső kikötőre ahol halászhajók, csónakok, nagyobb yachtok és vitorlások parkolnak. Innen csodáljuk meg az óvárost, mert idő szűke miatt indulnunk kell vissza a komphoz ami visszavisz minket Piombinoba ahol betérve a boltba megvesszük a vacsorához a szükséges finomságokat, úgy mint a sajtok (pecorino, parmigiano-reggiano, mozzarella), olívakrém, olajos halak, paradicsom, vörösbor és a nagyon ízetlen helyi kenyér. A vasútállomáson rögtönzött tramezzini fogyasztással pótoljuk az elégetett kalóriákat a vonat indulásáig. Pisában már sötétben lépdelünk vissza a szállásunk felé a nyüzsgő város utcáin keresztül. Eközben pedig már a másnapot tervezzük, a várostól nem messze fekvő gerincen. Continua...

Az úgy volt, hogy... (1. rész)

Mivel mindig is szerettünk kint a természetben jönni-menni, így nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy lecsapjunk négy igen kedvező árú fapados jegyre ami egészen Pisa városáig repített minket. Az igazsághoz hozzá tartozik az is persze, hogy első szándékból Nápolyt céloztuk meg és egy Vezúv futást, de mivel a repjegyek árai gyorsan változnak, így Pisa és a környező toszkán vidék vált úticélunkká. A szállásunkat a ferde toronytól nem messze sikerült lefoglalni. Az utazás napján hárman (Tomca, Balla és jómagam) vágtunk neki a kora reggeli napsütésben az M3-as autópálya 180 kilométerének, hogy csatlakozzunk Szabihoz és nekivágjunk a kalandos utazásunknak. Természetesen a repülőtérre menet derült ki, hogy minden kinyomtatott információ otthon pihent. A gépre várva már terveztük a következő napokat és így hamar a fedélzeten találtuk magunkat. Az út rövid volt és gyomorforgató a számomra. Az időjárás semmiben sem különbözött a miénktől, sőt a tenger felől érkező szél talán hűvösebbé is tette azt. 

A reptéri buszmegállóban a busz sofőrje konstatálta, hogy sem nála sem az automatában nincs jegy így szabad felszállásra bíztatott minket. Leszálltunk a Dóm-téren (Piazza dei Miracoli) és belevetettük magunkat a tömegbe, ahol rögtön szert tettünk egy sárga keretes napszeműre "háromért" ezzel is jobb kedvre derítve egy bevándorlót. Mivel információ hiányban szenvedtünk a szállásunk hollétével kapcsolatban, Szabi segítségül hívta a zsebre rakható technikát és máris a szálláscímmel gazdagabban mentünk az információs pontra, ahol nagyon gyorsan megmutatták a helyes irányt. A balkonról valóban kilátás nyílt a toronyra és nyugati fekvése révén még a nap lenyugvó sugarait is élvezhettük. A szállás nagyon egyszerű volt és tiszta, szóval panaszunk nem lehetett. Aznap délutánra nem volt más programunk mint nyakunkba venni a várost és kicsit körülnézni. Korábban kinéztünk egy hangulatos éttermet és rövid séta után be is ültünk várakozással telve éhesen. Sajnálatos módon a turizmusra szakosodott város éttermei nem nyújtják azt az autentikus olasz élményt amit az ember várna. Szóval a körítés sokkal jobb volt mint maga a kaja.

Kicsit elidőztünk még a téren, élveztük a nap melengető sugarait. Leheveredtünk a torony mellé és néztük a szűnni nem akaró tömeget. Az emberek nagy része fotóztatta magát a toronnyal, ami egy igazi pantomim előadást eredményezett. A Dóm-tér valóban gyönyörű, leszámítva az állandó tömeget. A fehér márványból épített harangtorony méltán jelképe a városnak (nagyon ferde), a dóm és a keresztelő kápolna pedig szintén lenyűgözi a látogatót. Egy négyzetkilométeren kb. 20 templom található, az utcák és a sikátorok igazi mediterrán hangulatban pompáznak, amihez ugyanúgy hozzátartozik a falfirka vagy a szemét. Illetve vicces, hogy az ami nálunk lerobbant épület arra ott azt mondanánk, hogy rusztikus... :). Robogók és bringák mindenfelé, a közlekedés egy rendezett káosz. Az autósok előzékenyek, bár egymásra azért dudálnak.
Visszatérve szállásunkra nekikezdtünk a másnapi program megszervezésének. Elba szigete volt a cél, ahová vonattal és komppal kellett eljutnunk. Sikeresen megterveztük az odajutásunkat és bíztunk benne, hogy az olasz vonat illetve kompközlekedés a szárnyai alá vesz minket. Izgalommal vártuk a másnapot és terveket szőve aludtunk bele az olasz éjszakába... Folytatása következik.

"Pizza" előtt

Kiszállva az autóból, az áprilisi bolondos időjárást éppen hűvös kedvében találtuk. Esőre számítottunk és be is jött, mikor is nekiveselkedtünk egy gyors kanyarnak a Hámori-tónál. Nem tartott azonban sokáig az égi áldás, és itt-ott még a nap is kisütött a felhők mögül. Az elején lassan teltek a gyors kilométerek, az oxigéndús környezetben levegőért kiáltottam. Lassan helyreállt a rend és voltak már pillanatok ahol éreztem, hogy van élet számomra is "négyperc" környékén. A forduló után jött a könnyebb fele aminek a vége számomra a legnehezebbnek bizonyult. Lefelé futottunk már, bár kisebb puklik nehezítették a tempót. Ezek ellenére gyorsultunk A kisebb dombok sem törték meg a lendületet. Szinte pillanatok alatt visszaértünk a tóhoz és innen már csak Hámorig kellett tartani a sebességet. Remek tapasztalatokkal és érzésekkel kocogtunk vissza az autókhoz. Az időjárás is kedvezett végül. Építőre sikerült ez az óra is és bár különbözött az előzőtől, tudom, hogy jó úton járok, jó társaságban. 

És most kalandra fel! Attenzione!

Bükki források

Szerencsések vagyunk mi Bükkjárók, hogy ennyi forrással látta el a természet, hazánk keleti csücskének ezen területét. Lépten nyomon élvezhetjük a fiss víz üdítő ízét. Ma felkerestünk ebből párat (Flóra-forrás, Andó-kút, Köpüs-forrás, Szövetség-forrás, Helyiipari-forrás, Csókás-forrás, Lencsés-forrás, Eszperantó-forrás) egy 30 km-es futás erejéig. Hét óra után nem sokkal indultunk neki Lillafüredről a körnek és rögtön lefelével melegítettünk be a Szeleta gerincre felvezető meredek turistaút előtt. A gerincen még a reggeli lapos fényekben fürödve állapítottuk meg, hogy ennél szebb időnk nem is lehetne, így minden lépés még élvezetesebb volt. Egy balkanyar után máris Forrásvölgyben találtuk magunkat ahol pár kilométeren belül három forrás is ered. Mi a középsőt céloztuk meg, ahol egy korty jóízű víz után Felső-forrás felé vettük az irányt. Felkocogtunk a meredeken és egy jobbos után a zöld kör jelzésen elértük Andó-kutat. Az időjárás a legszebb tavaszi arcát mutatta, helyenként felélénkülő széllel, a Nap bújócskát játszott egy-egy felhő mögött. Gyorsan teltek a kilométerek, a könnyed de egyenletes tempó közben jó volt hallgatni illusztris "kísérőm" történeteit. Szó szót követett és Magos-kőről tekintettünk le a napsütötte völgybe. Köpüs-forrásnál ismét pár korty víz és már csorogtunk is lefelé Garadnára, ahol az ellenőrző pont nyitása előtt értünk. Így továbbindultunk Helyiipari-forrást érintve Csókásra. Itt egy rövid pecsételés és elérkeztünk a túra legszebb részéhez. Lencsés felé futva a piros kereszt jelzésen végeláthatalan virágmezők között vezetett az utunk és mindenfelől áradt a virágok édes illata. Az üdezöld erdei talaj igazi mesebeli tájat formált a lila és fehér virágok millióival. Lencsés-forrástól a Hámori-tó végéig leszaladtunk percek alatt és a tó mellett fejeztük be a túrát, három órán belüli idővel. Köszönöm Csabi a hamar eltelő kilométereket! Biztató ez a közelgő Mátrabérc előtt, de addig is... vigyázat Toszkána, jövünk!!!

Ötvenhat perc

Tavasz

Könnyed bemelegítés után majd' egy óra légszomj következett. Pedig az erdő már gyönyörű, az utak, ösvények száradnak, madarak csicseregnek mindenütt és húsz fok felett rohanunk bele a tavaszba. Hamar bebizonyosodik, hogy nem én fogok elől futni, sőt helyenként tíz-tizenöt méteres lemaradást próbálok valamelyest ledolgozni. Hol rosszabb, hol jobb az érzés amit a tempó vált ki belőlem. Próbálok figyelni a légzésre, a lépésekre, az ütemre, lazán futni de minden méterrel nehezebb. A zöldellő erdő szinte összefolyik mellettem, de nem a sebesség hanem a koncentráció teszi helyenként. A vége felé néhány őzet is megzavarunk, akik gyorsan távolodnak a völgy irányába. Az utolsó métereket próbálom még megnyomni de elzsibbadok és csak azt hallom, hogy ötvenhat perc... Csabi biztat, hogy jó volt ez elsőre. Kemény volt de építő. Jól esett a tegnapi Ostoros kör után. Hétvégén Bükki források lájt.