A századik az utolsó

Nekem az utolsó kora reggeli köröm volt a mai. Vágom a centit, és az már a végét járja. A hideg hajnali levegőben szép nagy hópelyhek szállingóztak csendesen. Mint mindig, most is kihaltak az utcák, csendes a környék. A parkolóban sincs még senki, kisvártatva befut Zoli és Attila és hamar nekilódulunk a felfelének. A fejlámpa fénye szinte kétszer olyan erősen szórja fényét a havas tájon. A leggyakrabban futott ösvényeket választujk most is, szerencsére nem jegesek illetve a kevéske friss hó jól futhatóvá teszi őket. Negyed hét körül kell visszaérnünk mert Tamás a "délutános" kolléga csak a pólókért jön fel és nem szeretnénk megváratni. Mivel még van egy fél óránk a találkozóig, így útba ejtjük a Virágos nyerget is, ahonnan egy léptékkel magasabb iramban robogunk végig panoráma úton és érünk ki az aszfaltra. Innen már csak legurulunk vissza a parkolóba, hogy a jól megérdemelt forró teánkat kortyolhassuk. Munkába jövet az égre lassan felkúszó napkorong ugyanazt a színt mintázta mint a pólókon. Szép volt.

Nem jutott sok ezekből a korai futásokból. Viszont mind egy szálig jó hangulatban teltek, számomra értékes embereket ismertem itt meg, akiknek köszönöm, hogy befogadtak köreikbe. Ez volt az utolsó mert vár vissza a Bükk és a hívó szónak nem lehet ellenállni. :) Köszönöm az együtt futott kilométereket.

Télelő vagy telelő?

A Bükköt nem lehet megunni. Meg egyáltalán a természetet, a természetben való jövés menést. Mivel még nincs annyi hó, hogy akár egy sífutót, vagy sít csatoljon az ember így futva tettünk egy kört szombaton Tomcával és Ballával. Hideg volt már és a helyenként erős szél sem segített túlságosan abban, hogy hamar bemelegedjünk. A Vesszős völgyi dózer bejáratát a szél alábbhagyott és már csak a felfelével kellett megbírkózni. A hó alatt több helyen is jég hátráltatott minket amiket zergeként próbáltunk át-átugrani. Fent a Vesszőst Savóssal összekötő részen a hó egész szép takarót borított a tájra, és a futást is kényelmessé tette. Savós-völgy végig kihívás volt lefelé, mivel nem szerettünk volna kificamított bokával visszaárni az autóhoz. Szinte az egész völgyben folyik a víz ami persze jegesedik kellőképpen. A Hámori tó mellet pedig már igazi öröm volt levezetni ezt az egyórás kört. Megint élmény volt a futás ami magában foglalta a Bükk téli hangulatát, igaz csak egy vékony lepel az ami fehérre festette a tájat.

A szombati rövidke futás részemről elegendő volt a másnapi Oli féle laktátmérés előtt. Egyszer futottam már futópadon ugyan de nem volt jó és ez az érzés a mérés után sem változott bennem. Az eredményeket majd megkapom de ezektől függetlenül is tudom, hogy többet kellene futnom, ha a jövő évre gondolok és a négy szlovák humpákolásra... :) 

És elkészültek a pólók. Köszönet érte Ballának. Igen ez itt a reklám helye... :)

Hajnal

A fotó csupán illusztráció, de a HHH-n készült. 

A ma reggeli futás bár jó volt, nem éreztem azt a erőt amit az utóbbi időben. Az utóbbi két és fél hónapban visszavettem a futásokból, részben a munka miatt de erősen közrejátszott a remek időjárás illetve az ősz és tél velejárója a sötétség is. Mocsár és némi jég fogadott minket ma hajnalban a hegyen. Az évszakhoz képest nagyon meleg volt (4 fok) és köd. De csak a parkolóban és így hamar kikocogtunk belőle. A tempó nagyon beszélgetősre sikerült, viszont azt egyenletesen hoztuk. Jóleső kört abszolváltunk és a tea most is nagyon finom volt a végén. Zoli számításai szerint nagyjából a jubileumi 100. négyharmincas futás részesei lehetünk és a jövő hétre elkészülő pólók mintegy keretbe is foglalhatják a nagy eseményt.

Follow Me

Hétvégén Ballával elidőztünk ezen a videon. A hangulata remek, profi munka, felébresztette bennünk a régi időket amikor még többet tekertük a kétkerekűt mint húztunk futócipőt. S bár mindkettőnek megvan a saját varázsa azért a bringa nyújtotta szabadság, az egész napos kóborlás valahogy még mindig nagyon hiányzik.

Négyharminc ismét

Amikor futások közben szóba jön a négyharmincas futás, sokan lehetetlennek tartják, hogy ilyen korai, hajnali időpontban induljanak el futni. Azt gondolom egyedül engem sem motiválna a gondolat, hogy a hajnali sötétben, most már mínuszban fussak. Viszont ha adott egy jó csapat akkor nem okoz problémát a felkelés, hogy egy kellemes kora reggeli kocogásban legyen részem. Mivel már két csütörtök is kimaradt így nagy elánnal keltem ki reggel az ágyból, hogy midőn majd magunk mögött hagyjuk a tervezett kört, jóízűen kortyolhassam a mentateát. Bár a tea elmaradt ma reggel, mégis egy kellemes karikát kanyarítottunk a fagyos erdőben. Futás közben dűlőre jutottunk a kitalált logó és póló ügyében is. Ha már négyharmincas klub, legyen logó, póló. Az odaítélés sorsáról az "öreg rókák" döntenek. :)

Pengeélen táncolva

A beszállás.

Első alkalommal egy futás kezdéseként, de hívjuk inkább bemelegítésnek, indultunk neki Tomcával. A Vesszős-völgy felé induló út kezdeténél található alagút feletti penge szerű sziklanyúlványt már korábban is érdeklődéssel figyeltük és egy alkalommal a"miért ne?" kérdés után már kapaszkodtunk is felfelé a sziklákon. Ezeket az emlékeket ébresztette bennem az a kisebb túra amit pár héttel ezelőtt tettünk Hajnival, ami miatt ezt a bejegyzést írom. Amikor megemlítettem neki, hogy itt már mentünk fel, rögtön rácsapott a dologra és miután felértünk rajta, azonnal jött a kérdés, "csak ennyi?". Elsődlegesen szeretném megemlíteni, hogy ez nem turistaút, nincs jelzés és egyáltalán nem a nagyközönség számára írom a soraim, hanem azoknak akik szeretnének egy kicsit többet látni, érezni a természetből. A legnehezebb része talán a beszállás és az alagút feletti rész leküzdése. Az egész gerincnek via ferrata jellege van persze biztosítás lehetősége nélkül, de úgy vélem simán teljesíthető mindazok számára akik jártasak a hegyekben. Ha a délelőtti órákat választjuk a megmászásra akkor végig napsütésben lehet részünk ami még a csípősebb őszben is vetkőzésre készteti a turistát. Innen továbbhaladva a bal oldali rész szinte végig vízszintes illetve alánk nyúlik vissza a fal töve szóval érdemes a jobb oldal felé keresni a lehetőségeket a feljebb jutásra. 

A gerincen.

Időnként megállva a kilátás egyre szebb, érdekesebb. Láthatóvá válik a Palota szálló jellegzetes zöld tornya, a régi rakodótól induló sétány, lombhullás után a Fehérkőlápára vezető turistaút és nem utolsósorban Lillafüred felső része végig a Hollóstető felé vezető völgyben. 

A gerinc végén még vár ránk egy kis küzdés a fák és a gördülő kövek között, amikre ügyelnünk kell, hogy ne rúgjuk le őket. Kicsit jobbra tartva kiérünk egy csodás tisztásra ami egyébként Fehérkőről tisztán kivehető. Innen gyönyörűen látszik a hatalmas fehér sziklatábla oldala, amin ha szerencsénk van talán még mászókat is láthatunk. Itt gyakorlatilag már a tetőn vagyunk, innen a fák között már elérjül a Vesszős tetejét a Szentisván-lápa tetején található adótoronnyal összekötő utat.

A kilátás jobbra.

Választhatunk több variációból is, hogyan folytassuk az útunkat de én ajánlom az adót útbaejtve az onnan induló apró gerincen a leereszkedést, mert a végén ismét csodás kilátás tárul elénk. Innen most Hámoron és a Miskolc felé nyúló egész völgyön pihentethetjük szemeinket. Nincs más hátra mint leballagni a Jávorkúti útra és még egy nem jelzett úton útba ejteni az Eszperantó-forrást. A forrástól pont a Hámori tó partján végigfutó ösvény közepére érünk ahonnan pár perc alatt visszasétálhatunk Lillafüredre. Nagyjából ennyi lenne a túra, bár én inkább egy kisebb sétának mondanám. Döntsön mindenki saját belátása szerint. :)

Hétvége

Ezen a hétvégén csak egy rövid körre futotta, azaz csak egy kisebb kört futottunk Tomcával. Az idő is remek volt így hát magamhoz vettem a fényképezőgépet és egy pár fotó és mozgókép erejéig használtam is. A video minősége persze nem az igazi de talán segít abban, hogy betekintést nyútson az élményszámba menő futásainkba. Az órámat nem indítottam el, így csak az útvonalat tudom papírra vetni: Garadna - Mókus gerinc - Hetemér - Szentlélek - Köpüs - Aranylépcső - Garadna.

The Perfect day skiing. Chamonix, Mont Blanc

Gördülő kövek

A cím egy lefelében született. Kemesnyéről direktben le Ámor forrás felé. Meredek volt és valóban gördültek a kövek, fák, mi pedig alkalomadtán gyakoroltunk a sí és snowboard szezonra... futócipőben. Az Északi-Bükk völgyeit egyébként is előszeretettel szeljük keresztbe. Most Ómassán parkoltunk le a már igazán őszi szürkeségben. Bár nem volt hideg de a néha lengedező szellő hamar futásra késztetett minket. Szentlélek felé Tehén street-et teljesen elintézték a nagy esők. Gyakorlatilag egy mini Grand-kanyon húzódik majdnem a Jubileumi forrásig. Itt találkoztunk néhány turistával akik kényelmesen lépkedtek már lefelé. Könnyedén, jólesően haladtunk felfelé és Szentléleket elhagyva máris Mária-forrásnál  találtuk magunkat. A sárga jelzésen lefelé a favágások nyomán szinte szlovák hangulatban teltek a kilométerek. A Mályinkába tartó utat másodszor keresztezve a sárga háromszögön indultunk felfelé Kemesnyére ahonnan még ebben a kissé szürke őszi időben is csodálatos kilátás nyílt a Bükk északi köveire (Látó-kő, Örvéy-kő, Buzgó-kő). Innen a már bevezetőben említett lábdownhill következett, mintegy 300 m szintet vesztve értünk a völgy aljába, ahol a cipőinket ürítvén tovább libbentünk fel az Odvas-kői barlangszálláshoz. Az egyre szürkébb időben kezdtük meg az imént elvesztett szint egalizálását, és a piros háromszöget is érintve értünk a Csondró felől érkező völgyben Mária-forráshoz ismét. Hogy kis körünk nehogy unalomba fulladjon most útba ejtettük Látó-követ, illetve az öreg fát, amely mellett elhaladva igen komor felhőket láttunk gyülekezni az égen. Szentlélek ismét csak epizód szerepet kapott, majd Szuszogót útba ejtve hamar leértünk Ómassára, hogy Tomca hagyományosan lájtos szörpjének a fenekére nézzünk. Élményfutásra sikeredett ez is mint a többi. Az adatok elvesztek :) így csak annyit tudok megosztani a közönséggel, hogy 1:45 lett a vége. A többi már csak puszta feltételezés lenne...

Patagonia Trail cipő(k)

Egyre több outdoor cég kapcsolódik be a terepfutó-cipő gyártásba. Egyre nagyobb piaca lesz ennek a sportnak. Viszont, hogy milyenek ezek a cipők azt majd a futótársadalom eldönti. A Patagonia oldalát böngészve leltem rá erre a cipőre amit a kevés hozzászólásban méltatnak ugyan mert könnyű, stabil és kényelmes cipő viszont a tartóssága egyáltalán nem meggyőző. Hogy a Patagonia által favorizált Krissy Moehl nem ilyenben fut, azt hiszem beszédes. Bár valószínű, hogy a Vasque egyelőre jobb cipő...

Mentatea

Ismét felébredtem az óra csörgése előtt. Három óra negyvenhat perc. Már a tea miatt is megéri, gondoltam. Egyébként pedig a végén már világos lesz, sőt talán még a napot is láthatjuk felkelni. Zoli kiadta az utasítást, hogy két órát tervezzek és legyen benne szint is. Mivel tegnap esett az eső, gondoltam, hogy egy csöppet lazábbra veszem. Kifejezetten meleg fogadott minket a Fenyőgyöngyénél, ahonnan a panorámáig még az aszfalt úton melegítettünk. Az első komolyabb felfelé után szinte jól esett a lengedező szél a tornyoknál. A Virágos-nyeregig a kéken óvatosan lépdeltünk a vizes kövek és gyökerek között, ahonnan a hegy oldalában legurultunk a Határ-nyeregbe. Meg is kaptam a magamét, mondván, hogy    ez így kevés lesz, ha már a szinteket nézzük. :) Azért a végébe még sikerült még két kellemesebb emelkedőt csempésznem a köz legnagyobb megelégedésére. Az Árpád kilátónál még Attila kreált néhány fotót a reggeli fényekről, majd végül mintegy levezetésképpen lekocogtunk a kiinduló pontunkig. Az erdő még mindig színes szőnyegeket terített a lábunk alá. Szerintem ismét jót futottunk, jó kis társaságban hagyhatom magam mögött a korai kilométereket. Köszönöm.

Néhány számadat...
14,9 km; 600 m szint; 1:53:38

Kráľova hoľa

Oly sokszor jártunk már az Alacsony-Tátra legkeletibb csúcsán, hogy megérdemel egy hosszabb hangvételű bekezdést. Egyik kedvenc célpontunk, legyen az túra, bringa, sí vagy snowboard, illetve az utóbbi időben több alkalommal futás. A csúcson található televízió-adót, ami már messziről látszik, 1960-ban építették, melynek épületében a Hegyi Mentőszolgálat állomása is megtalálható. Szóval van egy melegedő ami nagyon hasznosnak bizonyult eddig mindig mikor az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe. Az északról érkező szeleknek először ez az orom, vonulat állja útját ami garantálja az állandó hideg szelet ami még nyáron is kellemetlen pillanatokat tud okozni. Az évi átlaghőmérséklet a helyiek szerint –6 fok, illetve többször hullott már jégeső vagy egy kis hó a júliusi hónapokban is. Összegezve tehát, ahogyan mi mondjuk, Kralova "kemény" mindig minden évszakban.

Az első találkozásom a heggyel 1999 október 23-án volt. Egy könnyed túrát terveztünk barátaimmal Martaluzka felől fel a csúcsra majd tovább a gerincen Andrejcovára, ahol a menedékházba töltött éjszaka után indultunk volna le Pohorelába. Azon a napon futamodtam meg az időjárás viszontagságai elől életemben először és mindeddig utóljára. Amikor kiszálltunk az autóból szemerkélő eső fogadott minket a Horsky hotel parkolójában nem messze Vernár vasútállomástól. Mit sem törődve az őszi hideg cseppekkel, indultunk neki a leküzdendő mintegy 1000 m szintnek. Könnyed bemelegítést követően amit a dózer úton követtünk el hamar elértük Martaluzkát, a sziklák alját ahol már a  lecsurgó vizek jeges tömbbé fagytak össze. A négy tagú család akikkel nemsokkal ezelőtt találkoztunk megkérdezte, hogy biztosan fel akarunk e menni a csúcsra mert elég kellemetlen fent az idő ezért ők is visszafordultak. Nekünk persze eszünk ágában sem volt, sőt még kicsit nagyobb elszántsággal tekintettünk a hátralévő utunk elé. Ahogyan a sziklákon fellépdelve aztán megkaptuk az ízelítőt az ítéletidőből. A jegesre fagyott törpefenyők sem védtek semmit az északról érkező szelek ellen így a jeges áldást kaptuk az arcunkba. Ahogy elértük a turista ösvényt keresztező aszfaltot ait 2-3 cm vastag jég borított, ismét csak találkoztunk egy helyi öreggel aki makkos cipőben baktatott lefelé és felhívta a figyelmünket a várható rossz időjárásra... :) Ennél rosszabb? Amint felértünk a tetőre megkaptuk a zabolátlan szelet ami mindent elsöprő erővel próbált minket visszafordítani. Az egyik illanatban egy széllökés ledobott az útról pedig nem vagyok egy pillekönnyű alkat. Ekkor még a melegedő nem volt fent így a torony árnyékában próbáltuk magunkra húzni a száraz ruháinkat. Egyet értettünk abban, hogy innen csak lefelé vezet az utunk mert esélytelenek vagyunk ma a "heggyel" szemben. A hatalmas ködben persze még az utat is levétettük és a piros jelzésre tévedtünk ami aznap szerencsének és örömtelinek bizonyult, mert olyan szállást sikerült Telgártban találni amit azóta is emlegetünk. Aznapi szállásadóinktól megtudtam, hogy ez az időjárás bizony elég gyakori és jól döntöttünk, hogy visszavonultunk.

Egy évvel később mintegy megemlékezésképpen újra felkerestük Kralovát. A csapat új tagjainak beharangoztuk az ítéletidő és a rettentő hideg lehetőségét, persze szerencsénkre merőben máshogyan alakult a történet. Egész nap csodálatos napsütésben, időnként rövid pólóban is süttettük magunkat a gerincen, lenyűgöző kilátás mellett.
Eme tapasztalatokkal a hátam mögött egy évvel később megtörtént az első gerinctúrám is ami ugyan fájdalmasra sikeredett a végére de megerősített abban, hogy ide többször vissza fogunk térni. Az azóta eltelt időszakban nagyon sokszor és sokféle módon hódítottuk meg, többnyire szép időben. Ezen sorok alatt álljon bizonyítékul ez a pár fotó, tisztelegve egyrészt Kralovának másrészt pedig a barátokkal átélt élmények emlékének.

Négyharminc

Amikor ezt a futást Tamás először említette, azt hittem, hogy csak egy hibás időpontot mondott. Majd amikor már másodszor is ezt mondta akkor bizonyossá vált, hogy ez valóban hajnali fél öt. Többszöri invitálásának eredményeképpen egy héttel ezelőtt már ott dideregtem a Fenyőgyöngyénél a sötétben, hogy nekivágjunk ennek a korai körnek. Viszont a mai reggelre meglepetés volt beígérve Zoli által ami nem is maradt el. Persze ezt csak a kör végén kaptuk kézhez egy hamisítatlan forró mentatea alakjában ami igen kellemes volt a -4 fokban. A futás nyugodt és egyenletes tempóban telt, kutyát is csak messziről hallottunk a vadak pedig elkerültek minket. Tettünk bele szintet is, többek között a Határ nyeregtől a sárgát illetve az UTMB emelkedőt, ha már lúd legyen kövér ezen a korai reggelen. Tehát aki szeretne egy igazi házi mentateát és egy remek futást azt ne borzassza el a "négyharminc".

Az hivatalos adatokat majd csatolom, ha Tamás előbányássza a lemerült masinájáról. :)

Résztvevők ma: Zoli, Attila, Tamás, jómagam...

Ősz

A futásaim illetve futásaink kapcsán jutott most eszembe az ami sokszor jön szóba egy egy közös kocogás alkalmával, mégpedig, hogy az évszakoknak illata van. Számomra ezek az illatok meghatározóak, mindig valami változást jelentenek mint most is a hétvégén, mikor épp a Savós teteje - Vesszős közötti úton rúgtuk a lehullott levelet ami lenyűgöző folytonosságával szőnyeget terített elénk. Kellemes édeskés meleg illat, az elszáradó levelek illata, az ősz kellemes emlékeket ébresztő illata. A sokszínű erdő látványa szinte feledteti az erőfeszítés esetleges fájdalmát amit egy egy emelkedő jelent. Egy szó mint száz... a hétvégén is prímát futráltunk Tomcával és Ballával. Egy másfél órás szösszenetet.

Ueli Steck és a három nagy északi fal!

A Tátrában szóba jött a szintemelkedés, ami persze semmiség volt ehhez képest, amit Ueli Steck csinál Európa három nagy északi falán. Persze biztosított az útja és látszanak a többszöri próbák nyomai de akkor is tiszteletet parancsol a teljesítménye.

Tátrai futások

"Turisták vagyunk, csak szeretünk futni... és bírunk is"

Pénteken délután indultunk kifelé Cseszkóba (Telgart), hogy egy kicsit futráljunk a hegyekben. Minden kényszer és teljesítmény nélkül... csak az íze miatt. Estére értünk a szállásunkra amit szívből ajánlok mindenkinek, mert egyrészt olcsó, másrészt pedig kultúrált, tiszta és vendég szerető hely. A szállás adónk egy fél órát kért míg előkészíti a szobát mivel spontán érkeztünk, ezért elballagtunk a pár száz méterre található helyi étterembe. Remek a pizzájuk, még a hagymát sem spórolják le róla.

Másnap reggel egy röpke reggelit követően indultunk neki az Alacsony főgerincnek a piros jelzést követve. Hamar kiértünk a faluból és rögvest körülvett minket a fenyőfák hada. Tíz perc után egy fanyűvő döntötte ki a napi első fáját egy hangos "POZOR" kíséretében, majd szakszerűen és gyorsan gallyazni kezdte áldozatát. Pár poén az új és túl nagy cipőkről és már el is értük a villany oszlopokat ahonnan remek kilátás nyílik a szállás adó falu sípályájára. Innen már nemsokára csak a törpe fenyők kísértek minket illetve az a pár hópehely ami már a tél közeledtét jelzi a Tátrában.

Az aszfaltutat elérve úgy gondoltuk, hogy most azon kocogjunk fel a toronyig, bár ezt nem sikerült kivitelezni mert az utolsó levágást útba ejtve értünk fel az 1948 méteren tornyosuló épülethez (Kralova hola). Meglepő módon plusz egy fok volt fent ami azért elég magas hőmérséklet, figyelembe véve, hogy az évi átlag az erősen a mínuszba lóg. Egy gyors póló csere illetve egy plusz réteg felvétele után nekivágtunk végre a gerincnek. Meglepetésünkre szélcsend volt és itt ott még fel is szakadozott az ormokra telepedett felhő réteg. A szintrajz szerint innen szinte végig lejtenie kellett volna a gerincnek de mint azt már többször is megtapasztaltuk, ez hiú ábránd. Minden egyes kisebb csúcs előtt (Stredná holá 1876 m, Orlová 1840 m, Bartková 1790 m) jócskán másztunk felfelé. Eddig az utunk a kietlen gerincen vezetett viszont innen egy több mint 300 méternyi szintet vesztve és elértük a Zdiarske nyerget (1473 m) ahonnan egy röpke félórás kocogás után elértük Andrejcovát (1519 m) Itt töltöttünk egy kis vizet, ettünk egy keveset és nekiindultunk aznapi futásunk utolsó nagy lefeléjének egészen Pohoreláig.

Az időjárás kegyeibe fogadott minket mégjobban mert előbújtak a nap melengető sugarai és csodaszép sokszínű erdőt varázsoltak mintegy látnivalóként a lefelé kocogásunk mellé. Hamar elértük a falut ahol első dolgunk volt buszt nézni, hogy mikor indul. Persze a szlovák buszközlekedés főleg hétvégén elég kriminális, de egy jó kis karosázás minden várakozást megér, főleg ha ezt egy-két sör társaságában teszi a futó. Visszatérve a kiindulópontunkhoz, gyors egyetértésben ismét felkerestük a helyi éttermet szénhidrát pótlás céljából. Jelzem, hogy az árak olcsók és a kiszolgálás illetve a konyha is remek.

Kellemesen elfáradva autóba pattantunk és magunk mögött hagytuk az Alacsonyt, hogy az este már az új szállásunkon tervezgessük a másnapi Magas-Tátrai futásunk útvonalát. Hamar megegyeztünk, hogy útba ejtjük kedvenc túristaházunkat. Mielőtt álomra hajtottuk volna a fejünket a Villa Gerlachban még elmentünk a Lengyel étterembe ami újra megnyitott és jelentem gőzerővel üzemel. Nem kis meglepetésünkre kiderült, hogy most már szállásként is igénybevehető. Az itt elfogyasztott frissen készült bableves és sörök után (folyadék pótlás végett) átballagtunk a Tatry Pub-ba, hátha összefutunk néhány helyi kemény arccal a hegyekből vagy belecsöppenünk valami remek kis vetítésbe. De mint megtudtuk aznap illetve másnap Poprádon volt a hegyi filmek fesztiválja.

A vasárnap reggel szürke volt és hideg, bár indulásunk pillanatában látszott pár röpke másodpercre a Nagyszalóki csúcs, mégsem számíthattunk tiszta és napos időre. Útban Tatranská Kotlina felé (ez volt az aznapi indulásunk helye) szinte alig láttunk embereket. Döbbenetes mennyire visszaesett a Magasban a turisták száma. Úgy döntöttünk, hogy kihagyva a reggelit illetve eltolva, majd a Gyopár házban költjük el azt. Kevesebb mint egy óra alatt értük el és rögvest nyolc tea és pár helyi arc társaságában találgattuk, hogy vajon mennyit kell majd várnunk a buszra Javorinában. Továbbindulva a ködös tájból semmit sem látva inkább csak az emlékekre támaszkodva kapkodtuk lábainkat hogy következő pontunkat (Velké Biele pleso) mihamarabb elérjük. Itt néhány magyar turistával találkoztunk és kiderült, hogy egyikünk még ismerősöket is üdvözölhetett közöttük. Az út meredekre váltott és a szél is megélénkült ahogyan aznapi körünk legmagasabb pontja felé közeledtünk. A hőmérséklet már mínuszba fordult és a fűszálakra illetve a törpe fenyőkre ráfagyott köd és pára fehérbe kezdte öltöztetni a tájat.

A nyeregben (Kopské sedlo 1749 m) cudar volt az idő, tehát nem sokat időztünk hanem lefelébe irányítottuk cipőinket és megkezdtük az ereszkedés Javorina felé. Hamar elértük a fenyőhatárt ahol már nem fújt a szél és a látótávolság is megnőtt olyannyira, hogy a közeli csúcsok is fel feltűntek időnként. A hidegben a fényképezőgép akksija megadta magát. Mire a völgy végébe értünk még a nap is előbújt az előző naphoz hasonlóan így optimistán értünk a faluba illetve a megállóba, hogy megtekintsük a buszmenetrendet. Nem volt szerencsénk. Két és fél órát kellett várnunk a buszra és talán ennek köszönhetően ismét egy remek büfét találtunk ahol megismerkedtünk egy 83 éves síoktatóval aki még a mostani orosz elnököt is tanította síelni anno illetve részt vett a 1984 és 56-os téli olimpiákon. Élményekkel tele buszoztunk vissza az autóhoz és mind egyetértettünk abban, hogy ez a kis kiruccanás is megérte. Köszönet a remek futásért Szabinak, Tomcának és Ballának.

Pár nem hivatalos adat:

Szombati futásunk távja mintegy 20 km volt 1300 m szinttel, vasárnap pedig 18 km, 1000 m szinttel.

A többi fotó itt.

XA PRO 3D ULTRA GTX

Ez az új küllőm. Gondolkoztam már korábban is rajta, hogy kipróbálom ezt a cipőt, ha nem is pont ezt de egy Salomont mert összességében jókat hallok róla. Eddig igazán csak az ára volt riasztó mert a harmincezret kicsit soknak tartottam érte, de ma sikerült hozzájutnom féláron. Kíváncsian várom mit fog nyújtani ez a cipő. Első komoly megmérettetése rögtön a hétvégén az Alacsonyban lesz, ott bizonyíthat. Kalandra fel.

Enjoyable State Of Being | Peak Performance

Újabb video. Tudnak hangulatot kelteni ezek a skandináv arcok.

A havasi táj dícsérete

Levettem a polcról egy 1985-ös kiadású Alacsony-Tátra turistakalauzt. Sok vicces dolgot írnak benne ami természetesen már idejét múlta. Viszont a második fejezet a fenti címmel kezdődik ami valószínűleg örök érvényű...

"... Ahogy ezerháromszáz méter felett tovább emelkedünk, utunk két oldala mind ligetesebbé válikBizony az erők megfogyatkoztak, megritkultak, s a fák veszítettek büszke magasságukból. Az idáig felkúszó fenyőcsoportok keverednek a kezdetben csak bokronként, szinte lopakodva megjelenő törpefenyővel. Ezzel az alhavasi övezet kezdődik a vegetációban. Hegymenetben járva tanúi leszünk, hogy az előbb még bátoratlan, új jövevény mint veszi birtokába az egész hegyoldalt. E szívós fenyőféleségnek tőből elágazó, félig heverő, csavarodott, kígyózó ágai vannak.

Még feljebb kapaszkodva úgy tűnik, hogy az erdő teljesen kiszorult ebből az idegen világból. De lám egy-egy merészebb fenyő még dacol a magassággal, az egyre zordabb éghajlattal.. Ez a fa azonban már nem is fa, hanem a viharokkal vívott ádáz küzdelemben megtépett, elnyűtt, megnyomorított torzó. E zászlófák rövid, merev, töredezett gallyai csak az egyik oldalon, a szélirányban fejlődtek. Szánalmas és egyben csodálatra méltó korcsok. A töretlen kitartást, a mindenáron való élni akarást példázzák.

A téli fagyok beálltával parányi zúzmaraszemcsék gyémántosan csillogó rétege vonja be e fák ágait. Ezekre mind újabb és újabb jégkristályok tapadnak és arasznyival megtoldják az ágak hosszát. A tél valószirűtlenül szélessé varázsolja e fenyők eredetileg derékszögű háromszögre emlékeztető formáját. A törpefenyőt teljesen elborító hótakaró fölött a magányos, fehér lepelbe burkolt fenyők ilyenkor lehorgonyzott, dermedt vitorlásra emlékeztetnek.

A maradék törpefenyőt is fokozatosan felváltja a mindenen diadalmasan felülemelkedő havas tetők fenséges, bájos világa. Itt a fékevesztett viharoknak már nincs mit tépni. Az élet egyetlen összefüggő, zöld, virágos, mohás, bársonyos puhaságú, ruganyos gyepszőnyegbe olvad össze. Az ilyen gyepes, kisebb területeken köves, sziklás, sziklagyepes félhavasi, havasi táj az Alacsony-Tátra fő jellemzője. Ezért tartják sokan másnak, szebbnek, emberhez közelebb állónak..."

Talán a fenti sorok írják le legpontosabban a tájat, talán ezek a sorok fejezik ki azt, miért is járunk oly sokat az 'Alacsonyba'. Végül pedig talán ezek a sorok ihletet adnak azoknak akik eddig még sosem jártak ott, hogy felkeressék és feledhetetlen napokat töltesenek el a Tátra eme pompás részén.

Alacsony

Ahogyan mi hívjuk. Sokat jártunk és járunk is oda, főleg a keleti részére mivel az van kicsivel közelebb. Straténát elhagyva a Dobsinai jégbarlangtól már elénk tornyosul Kralova kopár csúcsa, és rajta az adótorony ami még akkor is ugyanolyan messze van ha már órák óta haladunk felfelé. Most ismét az egész főgerincet vesszük célba, minimál cuccal két naposra tervezett futást tervezünk. A cél Donovaly és a fíling. Az időpont október 16-17.

Lynn Hill

Lynn Hill neve szerintem elég ismerősen cseng annak aki egy kicsit is jártas az outdoor sportokban. Az 1961-ben született hölgyemény meghatározó alakja a mázósportnak, szerepel többek között az előző postban említett könyvben is. Emiatt került ide ez a video, illetve nem utolsó sorban a zene ami a film alatt szól, befolyásolt.

Könyvespolc

Erről a könyvről Balla mesélt először és már akkor elhatároztam, hogy megszerzem azt, hogy elolvashassam. A netet böngészve illetve a kiadónál is utánajárva szembesültem azzal, hogy nem lehet csak antikvár példányt kapni belőle. Nem jelentett ez problémát és nem sokkal később a kezembe foghattam végre. Véleményem szerint hiteles képet fest a hegymászásról, annak válfajairól, betekintést nyújt a hírek által általában közölt dolgok mögé is. Nem véletlen hiszen a szerző maga is mászó. Ajánlom e könyvet azoknak akik érdekes és izgalmas történetekre vágynak... Egyenesen a hegyekből. Végül egy kis "tartalomjegyzék" nagy nevekkel, hogy miért is érdemes nem csak belelapozni hanem végig is olvasni.

"Huszonhét történet a hegymászás izgalmas, meglepően sokszínű, de ellentmondásoktól és gyarló emberi tulajdonságok megnyilvánulásától sem mentes világából. A fanyar angolszász humorban bővelkedő írások korábban az Outside és a Climbing magazinok hasábjain jelentek meg, mellyel Child azonnal hírnevet szerzett magának, mint a világszínvonalú mászó, aki irodalmi színvonalon ír. Amennyiben túljutunk az első fejezet garantáltan gyomorfelforgató történetein - amelyben Child szemléletesen ecseteli azt, miként süllyednek a hegymászók egy neándervölgyi ősember szintjére a többhetes expedíciók során -, akkor többek között olvashatunk sport- és sziklamászásról, nagyfalmászásról, magashegyi mászásról, a bivakolás tíz alaptörvényéről, Lynn Hill megpróbáltatásairól Kirgizisztán hegyei közt, a Yosemite-völgy híres és hírhedt alakjairól, Alison Hargreaves halálának körülményeiről a K2-n, Lydia Bradey szólómászásáról az Everesten, valamint a szlovén Tomo Cesen állítólagos szólómászásáról a Lhoce déli falán..."

Itt van a tél, itt van újra.

Nagyon hirtelen lett vége a nyárnak. Volt e nyár egyáltalán? Itt is van a Peak Performance új téli kollekciója, egy kisfilmen bemutatva a fő irányvonalat. Divatot diktálnak az outdoor területen. Remélem itt is lesz annyi hó majd a télen mint ebben a múviban, hogy hasonlóan élvezhessük a lecsúszások örömeit.

Spirit of freedom

Ez a sokadik Tátrai futásunknak ígérkezett, pedig bringázásnak indult. Robi lemondta munka miatt a tervezett hétvégi kiruccanást ezért futó cipőt ragadtunk, hogy ismét átszeljük egyik kedvenc hegységünket, persze csak keresztbe. Szabi a következő hétvégén megrendezett CCC-re pihent, ezért csak egy kis körre csatlakozott hozzánk illetve sofőr szerepet vállalt. Így hárman vágtunk neki a tervezett Ótátrafüred - Lysa Polana útvonalnak, útba ejtve a Szilézia házat,a Lengyel-nyerget és a Kis Viszóka csúcsot. Az idő remek volt, a Sziléziai háznál egy futóversenybe is belecsöppentünk, és a Lengyel nyeregnél tömeg volt. A végén pedig ott volt a soha véget nem érő dózer... Öt óra futás, néhány sör és kofola elfogyasztása után ismét egyetértettünk abban, hogy ide még sokat fogunk visszajárni.

Montrail Wildwood teszt?

Nem teszteltem. Használtam. Kicsivel több mint 1400, terepen futott km után fáradt el végleg. Ennek a távnak a nagy részét valóban terepen (erdei talajon, dózer utakon, Magas- és Alacsony-Tátrai ösvényeken, hóban, sárban sok esetben patakban) hagytam magam mögött. Sok ismerős mondta azt, hogy túlontúl merev, kemény és nehéz cipő. Számomra talán ezért volt pont tökéletes, mivel a 81 kilómhoz ez passzolt legjobban. Alkalmi vétel volt, spontán történt a vásárlás (a Nomádban) mert nem ezt a cipőt szerettem volna. Egy pillanatra sem bántam meg a vásárlást.

Az első futás Bánkút környékén történt, elég kellemetlen időben, egy párás, ködös eső utáni délutánon. Gondoltam beavatásnak pont jó lesz. Másfél óra futás után megannyi szikla és kő között ugrándozva, keresztben letudva Ablakos kő völgyet, megjárva Bálványt, érkeztünk vissza az autóhoz. A cipő mindvégig stabilan tartott, nem csúszott különösebben a vizes sziklákon sem. A sarat kifejezetten kedvelte. Sajnálatos módon az egyik reggeli futásomon aztán kitörtem benne a bokám... ami a fáradtság és a dekoncentráltság számlájára volt írható. Így le kellett mondanom a Tortúráról (sebaj, majd idén pótolom). A téli időszakban sokat sikerült hóban futni. Ebben a közegben ez a cipő szerintem tökéletes, egyetlen hibája, hogy nagyon hamar elázik ha friss hóban fut benne az ember. A legtöbbet a Tátrai kalandozásaink során szenvedte el a cipő a köves terepen, ahol is az éles sziklák nem csak a talpát, hanem a cipő felső részét is össze-vissza vágták. Egy szó mint száz, a cipő véleményem szerint igen stabil, strapabíró, bár kicsit kemény, de a magas hegyekben meghálálja mivel a kövek sem szúrnak át a talpán még 4-5 óra futás után sem.