2010. október 1., péntek

A havasi táj dícsérete

Levettem a polcról egy 1985-ös kiadású Alacsony-Tátra turistakalauzt. Sok vicces dolgot írnak benne ami természetesen már idejét múlta. Viszont a második fejezet a fenti címmel kezdődik ami valószínűleg örök érvényű...

"... Ahogy ezerháromszáz méter felett tovább emelkedünk, utunk két oldala mind ligetesebbé válikBizony az erők megfogyatkoztak, megritkultak, s a fák veszítettek büszke magasságukból. Az idáig felkúszó fenyőcsoportok keverednek a kezdetben csak bokronként, szinte lopakodva megjelenő törpefenyővel. Ezzel az alhavasi övezet kezdődik a vegetációban. Hegymenetben járva tanúi leszünk, hogy az előbb még bátoratlan, új jövevény mint veszi birtokába az egész hegyoldalt. E szívós fenyőféleségnek tőből elágazó, félig heverő, csavarodott, kígyózó ágai vannak.



















Még feljebb kapaszkodva úgy tűnik, hogy az erdő teljesen kiszorult ebből az idegen világból. De lám egy-egy merészebb fenyő még dacol a magassággal, az egyre zordabb éghajlattal.. Ez a fa azonban már nem is fa, hanem a viharokkal vívott ádáz küzdelemben megtépett, elnyűtt, megnyomorított torzó. E zászlófák rövid, merev, töredezett gallyai csak az egyik oldalon, a szélirányban fejlődtek. Szánalmas és egyben csodálatra méltó korcsok. A töretlen kitartást, a mindenáron való élni akarást példázzák.



















A téli fagyok beálltával parányi zúzmaraszemcsék gyémántosan csillogó rétege vonja be e fák ágait. Ezekre mind újabb és újabb jégkristályok tapadnak és arasznyival megtoldják az ágak hosszát. A tél valószirűtlenül szélessé varázsolja e fenyők eredetileg derékszögű háromszögre emlékeztető formáját. A törpefenyőt teljesen elborító hótakaró fölött a magányos, fehér lepelbe burkolt fenyők ilyenkor lehorgonyzott, dermedt vitorlásra emlékeztetnek.



















A maradék törpefenyőt is fokozatosan felváltja a mindenen diadalmasan felülemelkedő havas tetők fenséges, bájos világa. Itt a fékevesztett viharoknak már nincs mit tépni. Az élet egyetlen összefüggő, zöld, virágos, mohás, bársonyos puhaságú, ruganyos gyepszőnyegbe olvad össze. Az ilyen gyepes, kisebb területeken köves, sziklás, sziklagyepes félhavasi, havasi táj az Alacsony-Tátra fő jellemzője. Ezért tartják sokan másnak, szebbnek, emberhez közelebb állónak..."



















Talán a fenti sorok írják le legpontosabban a tájat, talán ezek a sorok fejezik ki azt, miért is járunk oly sokat az 'Alacsonyba'. Végül pedig talán ezek a sorok ihletet adnak azoknak akik eddig még sosem jártak ott, hogy felkeressék és feledhetetlen napokat töltesenek el a Tátra eme pompás részén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése