Négyharminc

Amikor ezt a futást Tamás először említette, azt hittem, hogy csak egy hibás időpontot mondott. Majd amikor már másodszor is ezt mondta akkor bizonyossá vált, hogy ez valóban hajnali fél öt. Többszöri invitálásának eredményeképpen egy héttel ezelőtt már ott dideregtem a Fenyőgyöngyénél a sötétben, hogy nekivágjunk ennek a korai körnek. Viszont a mai reggelre meglepetés volt beígérve Zoli által ami nem is maradt el. Persze ezt csak a kör végén kaptuk kézhez egy hamisítatlan forró mentatea alakjában ami igen kellemes volt a -4 fokban. A futás nyugodt és egyenletes tempóban telt, kutyát is csak messziről hallottunk a vadak pedig elkerültek minket. Tettünk bele szintet is, többek között a Határ nyeregtől a sárgát illetve az UTMB emelkedőt, ha már lúd legyen kövér ezen a korai reggelen. Tehát aki szeretne egy igazi házi mentateát és egy remek futást azt ne borzassza el a "négyharminc".

Az hivatalos adatokat majd csatolom, ha Tamás előbányássza a lemerült masinájáról. :)

Résztvevők ma: Zoli, Attila, Tamás, jómagam...

Ősz

A futásaim illetve futásaink kapcsán jutott most eszembe az ami sokszor jön szóba egy egy közös kocogás alkalmával, mégpedig, hogy az évszakoknak illata van. Számomra ezek az illatok meghatározóak, mindig valami változást jelentenek mint most is a hétvégén, mikor épp a Savós teteje - Vesszős közötti úton rúgtuk a lehullott levelet ami lenyűgöző folytonosságával szőnyeget terített elénk. Kellemes édeskés meleg illat, az elszáradó levelek illata, az ősz kellemes emlékeket ébresztő illata. A sokszínű erdő látványa szinte feledteti az erőfeszítés esetleges fájdalmát amit egy egy emelkedő jelent. Egy szó mint száz... a hétvégén is prímát futráltunk Tomcával és Ballával. Egy másfél órás szösszenetet.

Ueli Steck és a három nagy északi fal!

A Tátrában szóba jött a szintemelkedés, ami persze semmiség volt ehhez képest, amit Ueli Steck csinál Európa három nagy északi falán. Persze biztosított az útja és látszanak a többszöri próbák nyomai de akkor is tiszteletet parancsol a teljesítménye.

Tátrai futások

"Turisták vagyunk, csak szeretünk futni... és bírunk is"

Pénteken délután indultunk kifelé Cseszkóba (Telgart), hogy egy kicsit futráljunk a hegyekben. Minden kényszer és teljesítmény nélkül... csak az íze miatt. Estére értünk a szállásunkra amit szívből ajánlok mindenkinek, mert egyrészt olcsó, másrészt pedig kultúrált, tiszta és vendég szerető hely. A szállás adónk egy fél órát kért míg előkészíti a szobát mivel spontán érkeztünk, ezért elballagtunk a pár száz méterre található helyi étterembe. Remek a pizzájuk, még a hagymát sem spórolják le róla.

Másnap reggel egy röpke reggelit követően indultunk neki az Alacsony főgerincnek a piros jelzést követve. Hamar kiértünk a faluból és rögvest körülvett minket a fenyőfák hada. Tíz perc után egy fanyűvő döntötte ki a napi első fáját egy hangos "POZOR" kíséretében, majd szakszerűen és gyorsan gallyazni kezdte áldozatát. Pár poén az új és túl nagy cipőkről és már el is értük a villany oszlopokat ahonnan remek kilátás nyílik a szállás adó falu sípályájára. Innen már nemsokára csak a törpe fenyők kísértek minket illetve az a pár hópehely ami már a tél közeledtét jelzi a Tátrában.

Az aszfaltutat elérve úgy gondoltuk, hogy most azon kocogjunk fel a toronyig, bár ezt nem sikerült kivitelezni mert az utolsó levágást útba ejtve értünk fel az 1948 méteren tornyosuló épülethez (Kralova hola). Meglepő módon plusz egy fok volt fent ami azért elég magas hőmérséklet, figyelembe véve, hogy az évi átlag az erősen a mínuszba lóg. Egy gyors póló csere illetve egy plusz réteg felvétele után nekivágtunk végre a gerincnek. Meglepetésünkre szélcsend volt és itt ott még fel is szakadozott az ormokra telepedett felhő réteg. A szintrajz szerint innen szinte végig lejtenie kellett volna a gerincnek de mint azt már többször is megtapasztaltuk, ez hiú ábránd. Minden egyes kisebb csúcs előtt (Stredná holá 1876 m, Orlová 1840 m, Bartková 1790 m) jócskán másztunk felfelé. Eddig az utunk a kietlen gerincen vezetett viszont innen egy több mint 300 méternyi szintet vesztve és elértük a Zdiarske nyerget (1473 m) ahonnan egy röpke félórás kocogás után elértük Andrejcovát (1519 m) Itt töltöttünk egy kis vizet, ettünk egy keveset és nekiindultunk aznapi futásunk utolsó nagy lefeléjének egészen Pohoreláig.

Az időjárás kegyeibe fogadott minket mégjobban mert előbújtak a nap melengető sugarai és csodaszép sokszínű erdőt varázsoltak mintegy látnivalóként a lefelé kocogásunk mellé. Hamar elértük a falut ahol első dolgunk volt buszt nézni, hogy mikor indul. Persze a szlovák buszközlekedés főleg hétvégén elég kriminális, de egy jó kis karosázás minden várakozást megér, főleg ha ezt egy-két sör társaságában teszi a futó. Visszatérve a kiindulópontunkhoz, gyors egyetértésben ismét felkerestük a helyi éttermet szénhidrát pótlás céljából. Jelzem, hogy az árak olcsók és a kiszolgálás illetve a konyha is remek.

Kellemesen elfáradva autóba pattantunk és magunk mögött hagytuk az Alacsonyt, hogy az este már az új szállásunkon tervezgessük a másnapi Magas-Tátrai futásunk útvonalát. Hamar megegyeztünk, hogy útba ejtjük kedvenc túristaházunkat. Mielőtt álomra hajtottuk volna a fejünket a Villa Gerlachban még elmentünk a Lengyel étterembe ami újra megnyitott és jelentem gőzerővel üzemel. Nem kis meglepetésünkre kiderült, hogy most már szállásként is igénybevehető. Az itt elfogyasztott frissen készült bableves és sörök után (folyadék pótlás végett) átballagtunk a Tatry Pub-ba, hátha összefutunk néhány helyi kemény arccal a hegyekből vagy belecsöppenünk valami remek kis vetítésbe. De mint megtudtuk aznap illetve másnap Poprádon volt a hegyi filmek fesztiválja.

A vasárnap reggel szürke volt és hideg, bár indulásunk pillanatában látszott pár röpke másodpercre a Nagyszalóki csúcs, mégsem számíthattunk tiszta és napos időre. Útban Tatranská Kotlina felé (ez volt az aznapi indulásunk helye) szinte alig láttunk embereket. Döbbenetes mennyire visszaesett a Magasban a turisták száma. Úgy döntöttünk, hogy kihagyva a reggelit illetve eltolva, majd a Gyopár házban költjük el azt. Kevesebb mint egy óra alatt értük el és rögvest nyolc tea és pár helyi arc társaságában találgattuk, hogy vajon mennyit kell majd várnunk a buszra Javorinában. Továbbindulva a ködös tájból semmit sem látva inkább csak az emlékekre támaszkodva kapkodtuk lábainkat hogy következő pontunkat (Velké Biele pleso) mihamarabb elérjük. Itt néhány magyar turistával találkoztunk és kiderült, hogy egyikünk még ismerősöket is üdvözölhetett közöttük. Az út meredekre váltott és a szél is megélénkült ahogyan aznapi körünk legmagasabb pontja felé közeledtünk. A hőmérséklet már mínuszba fordult és a fűszálakra illetve a törpe fenyőkre ráfagyott köd és pára fehérbe kezdte öltöztetni a tájat.

A nyeregben (Kopské sedlo 1749 m) cudar volt az idő, tehát nem sokat időztünk hanem lefelébe irányítottuk cipőinket és megkezdtük az ereszkedés Javorina felé. Hamar elértük a fenyőhatárt ahol már nem fújt a szél és a látótávolság is megnőtt olyannyira, hogy a közeli csúcsok is fel feltűntek időnként. A hidegben a fényképezőgép akksija megadta magát. Mire a völgy végébe értünk még a nap is előbújt az előző naphoz hasonlóan így optimistán értünk a faluba illetve a megállóba, hogy megtekintsük a buszmenetrendet. Nem volt szerencsénk. Két és fél órát kellett várnunk a buszra és talán ennek köszönhetően ismét egy remek büfét találtunk ahol megismerkedtünk egy 83 éves síoktatóval aki még a mostani orosz elnököt is tanította síelni anno illetve részt vett a 1984 és 56-os téli olimpiákon. Élményekkel tele buszoztunk vissza az autóhoz és mind egyetértettünk abban, hogy ez a kis kiruccanás is megérte. Köszönet a remek futásért Szabinak, Tomcának és Ballának.

Pár nem hivatalos adat:

Szombati futásunk távja mintegy 20 km volt 1300 m szinttel, vasárnap pedig 18 km, 1000 m szinttel.

A többi fotó itt.

XA PRO 3D ULTRA GTX

Ez az új küllőm. Gondolkoztam már korábban is rajta, hogy kipróbálom ezt a cipőt, ha nem is pont ezt de egy Salomont mert összességében jókat hallok róla. Eddig igazán csak az ára volt riasztó mert a harmincezret kicsit soknak tartottam érte, de ma sikerült hozzájutnom féláron. Kíváncsian várom mit fog nyújtani ez a cipő. Első komoly megmérettetése rögtön a hétvégén az Alacsonyban lesz, ott bizonyíthat. Kalandra fel.

Enjoyable State Of Being | Peak Performance

Újabb video. Tudnak hangulatot kelteni ezek a skandináv arcok.

A havasi táj dícsérete

Levettem a polcról egy 1985-ös kiadású Alacsony-Tátra turistakalauzt. Sok vicces dolgot írnak benne ami természetesen már idejét múlta. Viszont a második fejezet a fenti címmel kezdődik ami valószínűleg örök érvényű...

"... Ahogy ezerháromszáz méter felett tovább emelkedünk, utunk két oldala mind ligetesebbé válikBizony az erők megfogyatkoztak, megritkultak, s a fák veszítettek büszke magasságukból. Az idáig felkúszó fenyőcsoportok keverednek a kezdetben csak bokronként, szinte lopakodva megjelenő törpefenyővel. Ezzel az alhavasi övezet kezdődik a vegetációban. Hegymenetben járva tanúi leszünk, hogy az előbb még bátoratlan, új jövevény mint veszi birtokába az egész hegyoldalt. E szívós fenyőféleségnek tőből elágazó, félig heverő, csavarodott, kígyózó ágai vannak.

Még feljebb kapaszkodva úgy tűnik, hogy az erdő teljesen kiszorult ebből az idegen világból. De lám egy-egy merészebb fenyő még dacol a magassággal, az egyre zordabb éghajlattal.. Ez a fa azonban már nem is fa, hanem a viharokkal vívott ádáz küzdelemben megtépett, elnyűtt, megnyomorított torzó. E zászlófák rövid, merev, töredezett gallyai csak az egyik oldalon, a szélirányban fejlődtek. Szánalmas és egyben csodálatra méltó korcsok. A töretlen kitartást, a mindenáron való élni akarást példázzák.

A téli fagyok beálltával parányi zúzmaraszemcsék gyémántosan csillogó rétege vonja be e fák ágait. Ezekre mind újabb és újabb jégkristályok tapadnak és arasznyival megtoldják az ágak hosszát. A tél valószirűtlenül szélessé varázsolja e fenyők eredetileg derékszögű háromszögre emlékeztető formáját. A törpefenyőt teljesen elborító hótakaró fölött a magányos, fehér lepelbe burkolt fenyők ilyenkor lehorgonyzott, dermedt vitorlásra emlékeztetnek.

A maradék törpefenyőt is fokozatosan felváltja a mindenen diadalmasan felülemelkedő havas tetők fenséges, bájos világa. Itt a fékevesztett viharoknak már nincs mit tépni. Az élet egyetlen összefüggő, zöld, virágos, mohás, bársonyos puhaságú, ruganyos gyepszőnyegbe olvad össze. Az ilyen gyepes, kisebb területeken köves, sziklás, sziklagyepes félhavasi, havasi táj az Alacsony-Tátra fő jellemzője. Ezért tartják sokan másnak, szebbnek, emberhez közelebb állónak..."

Talán a fenti sorok írják le legpontosabban a tájat, talán ezek a sorok fejezik ki azt, miért is járunk oly sokat az 'Alacsonyba'. Végül pedig talán ezek a sorok ihletet adnak azoknak akik eddig még sosem jártak ott, hogy felkeressék és feledhetetlen napokat töltesenek el a Tátra eme pompás részén.