Az úgy volt, hogy... (1. rész)

Mivel mindig is szerettünk kint a természetben jönni-menni, így nem kellett sokat gondolkozni azon, hogy lecsapjunk négy igen kedvező árú fapados jegyre ami egészen Pisa városáig repített minket. Az igazsághoz hozzá tartozik az is persze, hogy első szándékból Nápolyt céloztuk meg és egy Vezúv futást, de mivel a repjegyek árai gyorsan változnak, így Pisa és a környező toszkán vidék vált úticélunkká. A szállásunkat a ferde toronytól nem messze sikerült lefoglalni. Az utazás napján hárman (Tomca, Balla és jómagam) vágtunk neki a kora reggeli napsütésben az M3-as autópálya 180 kilométerének, hogy csatlakozzunk Szabihoz és nekivágjunk a kalandos utazásunknak. Természetesen a repülőtérre menet derült ki, hogy minden kinyomtatott információ otthon pihent. A gépre várva már terveztük a következő napokat és így hamar a fedélzeten találtuk magunkat. Az út rövid volt és gyomorforgató a számomra. Az időjárás semmiben sem különbözött a miénktől, sőt a tenger felől érkező szél talán hűvösebbé is tette azt. 

A reptéri buszmegállóban a busz sofőrje konstatálta, hogy sem nála sem az automatában nincs jegy így szabad felszállásra bíztatott minket. Leszálltunk a Dóm-téren (Piazza dei Miracoli) és belevetettük magunkat a tömegbe, ahol rögtön szert tettünk egy sárga keretes napszeműre "háromért" ezzel is jobb kedvre derítve egy bevándorlót. Mivel információ hiányban szenvedtünk a szállásunk hollétével kapcsolatban, Szabi segítségül hívta a zsebre rakható technikát és máris a szálláscímmel gazdagabban mentünk az információs pontra, ahol nagyon gyorsan megmutatták a helyes irányt. A balkonról valóban kilátás nyílt a toronyra és nyugati fekvése révén még a nap lenyugvó sugarait is élvezhettük. A szállás nagyon egyszerű volt és tiszta, szóval panaszunk nem lehetett. Aznap délutánra nem volt más programunk mint nyakunkba venni a várost és kicsit körülnézni. Korábban kinéztünk egy hangulatos éttermet és rövid séta után be is ültünk várakozással telve éhesen. Sajnálatos módon a turizmusra szakosodott város éttermei nem nyújtják azt az autentikus olasz élményt amit az ember várna. Szóval a körítés sokkal jobb volt mint maga a kaja.

Kicsit elidőztünk még a téren, élveztük a nap melengető sugarait. Leheveredtünk a torony mellé és néztük a szűnni nem akaró tömeget. Az emberek nagy része fotóztatta magát a toronnyal, ami egy igazi pantomim előadást eredményezett. A Dóm-tér valóban gyönyörű, leszámítva az állandó tömeget. A fehér márványból épített harangtorony méltán jelképe a városnak (nagyon ferde), a dóm és a keresztelő kápolna pedig szintén lenyűgözi a látogatót. Egy négyzetkilométeren kb. 20 templom található, az utcák és a sikátorok igazi mediterrán hangulatban pompáznak, amihez ugyanúgy hozzátartozik a falfirka vagy a szemét. Illetve vicces, hogy az ami nálunk lerobbant épület arra ott azt mondanánk, hogy rusztikus... :). Robogók és bringák mindenfelé, a közlekedés egy rendezett káosz. Az autósok előzékenyek, bár egymásra azért dudálnak.
Visszatérve szállásunkra nekikezdtünk a másnapi program megszervezésének. Elba szigete volt a cél, ahová vonattal és komppal kellett eljutnunk. Sikeresen megterveztük az odajutásunkat és bíztunk benne, hogy az olasz vonat illetve kompközlekedés a szárnyai alá vesz minket. Izgalommal vártuk a másnapot és terveket szőve aludtunk bele az olasz éjszakába... Folytatása következik.