2010. november 8., hétfő

Gördülő kövek

A cím egy lefelében született. Kemesnyéről direktben le Ámor forrás felé. Meredek volt és valóban gördültek a kövek, fák, mi pedig alkalomadtán gyakoroltunk a sí és snowboard szezonra... futócipőben. Az Északi-Bükk völgyeit egyébként is előszeretettel szeljük keresztbe. Most Ómassán parkoltunk le a már igazán őszi szürkeségben. Bár nem volt hideg de a néha lengedező szellő hamar futásra késztetett minket. Szentlélek felé Tehén street-et teljesen elintézték a nagy esők. Gyakorlatilag egy mini Grand-kanyon húzódik majdnem a Jubileumi forrásig. Itt találkoztunk néhány turistával akik kényelmesen lépkedtek már lefelé. Könnyedén, jólesően haladtunk felfelé és Szentléleket elhagyva máris Mária-forrásnál  találtuk magunkat. A sárga jelzésen lefelé a favágások nyomán szinte szlovák hangulatban teltek a kilométerek. A Mályinkába tartó utat másodszor keresztezve a sárga háromszögön indultunk felfelé Kemesnyére ahonnan még ebben a kissé szürke őszi időben is csodálatos kilátás nyílt a Bükk északi köveire (Látó-kő, Örvéy-kő, Buzgó-kő). Innen a már bevezetőben említett lábdownhill következett, mintegy 300 m szintet vesztve értünk a völgy aljába, ahol a cipőinket ürítvén tovább libbentünk fel az Odvas-kői barlangszálláshoz. Az egyre szürkébb időben kezdtük meg az imént elvesztett szint egalizálását, és a piros háromszöget is érintve értünk a Csondró felől érkező völgyben Mária-forráshoz ismét. Hogy kis körünk nehogy unalomba fulladjon most útba ejtettük Látó-követ, illetve az öreg fát, amely mellett elhaladva igen komor felhőket láttunk gyülekezni az égen. Szentlélek ismét csak epizód szerepet kapott, majd Szuszogót útba ejtve hamar leértünk Ómassára, hogy Tomca hagyományosan lájtos szörpjének a fenekére nézzünk. Élményfutásra sikeredett ez is mint a többi. Az adatok elvesztek :) így csak annyit tudok megosztani a közönséggel, hogy 1:45 lett a vége. A többi már csak puszta feltételezés lenne...

2 megjegyzés: