2010. november 2., kedd

Kráľova hoľa

Oly sokszor jártunk már az Alacsony-Tátra legkeletibb csúcsán, hogy megérdemel egy hosszabb hangvételű bekezdést. Egyik kedvenc célpontunk, legyen az túra, bringa, sí vagy snowboard, illetve az utóbbi időben több alkalommal futás. A csúcson található televízió-adót, ami már messziről látszik, 1960-ban építették, melynek épületében a Hegyi Mentőszolgálat állomása is megtalálható. Szóval van egy melegedő ami nagyon hasznosnak bizonyult eddig mindig mikor az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe. Az északról érkező szeleknek először ez az orom, vonulat állja útját ami garantálja az állandó hideg szelet ami még nyáron is kellemetlen pillanatokat tud okozni. Az évi átlaghőmérséklet a helyiek szerint –6 fok, illetve többször hullott már jégeső vagy egy kis hó a júliusi hónapokban is. Összegezve tehát, ahogyan mi mondjuk, Kralova "kemény" mindig minden évszakban.

Az első találkozásom a heggyel 1999 október 23-án volt. Egy könnyed túrát terveztünk barátaimmal Martaluzka felől fel a csúcsra majd tovább a gerincen Andrejcovára, ahol a menedékházba töltött éjszaka után indultunk volna le Pohorelába. Azon a napon futamodtam meg az időjárás viszontagságai elől életemben először és mindeddig utóljára. Amikor kiszálltunk az autóból szemerkélő eső fogadott minket a Horsky hotel parkolójában nem messze Vernár vasútállomástól. Mit sem törődve az őszi hideg cseppekkel, indultunk neki a leküzdendő mintegy 1000 m szintnek. Könnyed bemelegítést követően amit a dózer úton követtünk el hamar elértük Martaluzkát, a sziklák alját ahol már a  lecsurgó vizek jeges tömbbé fagytak össze. A négy tagú család akikkel nemsokkal ezelőtt találkoztunk megkérdezte, hogy biztosan fel akarunk e menni a csúcsra mert elég kellemetlen fent az idő ezért ők is visszafordultak. Nekünk persze eszünk ágában sem volt, sőt még kicsit nagyobb elszántsággal tekintettünk a hátralévő utunk elé. Ahogyan a sziklákon fellépdelve aztán megkaptuk az ízelítőt az ítéletidőből. A jegesre fagyott törpefenyők sem védtek semmit az északról érkező szelek ellen így a jeges áldást kaptuk az arcunkba. Ahogy elértük a turista ösvényt keresztező aszfaltot ait 2-3 cm vastag jég borított, ismét csak találkoztunk egy helyi öreggel aki makkos cipőben baktatott lefelé és felhívta a figyelmünket a várható rossz időjárásra... :) Ennél rosszabb? Amint felértünk a tetőre megkaptuk a zabolátlan szelet ami mindent elsöprő erővel próbált minket visszafordítani. Az egyik illanatban egy széllökés ledobott az útról pedig nem vagyok egy pillekönnyű alkat. Ekkor még a melegedő nem volt fent így a torony árnyékában próbáltuk magunkra húzni a száraz ruháinkat. Egyet értettünk abban, hogy innen csak lefelé vezet az utunk mert esélytelenek vagyunk ma a "heggyel" szemben. A hatalmas ködben persze még az utat is levétettük és a piros jelzésre tévedtünk ami aznap szerencsének és örömtelinek bizonyult, mert olyan szállást sikerült Telgártban találni amit azóta is emlegetünk. Aznapi szállásadóinktól megtudtam, hogy ez az időjárás bizony elég gyakori és jól döntöttünk, hogy visszavonultunk.

Egy évvel később mintegy megemlékezésképpen újra felkerestük Kralovát. A csapat új tagjainak beharangoztuk az ítéletidő és a rettentő hideg lehetőségét, persze szerencsénkre merőben máshogyan alakult a történet. Egész nap csodálatos napsütésben, időnként rövid pólóban is süttettük magunkat a gerincen, lenyűgöző kilátás mellett.
Eme tapasztalatokkal a hátam mögött egy évvel később megtörtént az első gerinctúrám is ami ugyan fájdalmasra sikeredett a végére de megerősített abban, hogy ide többször vissza fogunk térni. Az azóta eltelt időszakban nagyon sokszor és sokféle módon hódítottuk meg, többnyire szép időben. Ezen sorok alatt álljon bizonyítékul ez a pár fotó, tisztelegve egyrészt Kralovának másrészt pedig a barátokkal átélt élmények emlékének.







1 megjegyzés:

  1. Üdv! Erika vagyok Miskolcról. Úgy gondolom, a létező legjobb személyt sikerült megtalálnom Benned, akitől segítséget kérhetnék! Kérhetek? Van pici időd foglalkozni kérdéseimmel? Előre is köszönöm! A lányom fiókjáról jelentkezem be.

    VálaszTörlés