2011. június 15., szerda

Futás a Zöld-tóhoz

Pünkösdre túrát terveztünk a Magas-Tátrába, így amikor rátaláltam erre a futóversenyre, ami a szlovák hegyifutó kupa egyik állomása, nem voltam rest regisztrálni. Elég rövid volt a táv ahhoz, hogy utána még túrázhassunk egyet. Majdnem két órával a rajt előtt értünk a parkolóba (Biela voda bus) ahonnan teljesítenünk kellett a 7,7 km-es távot 640 m szintemelkedéssel. Hárman vállalkoztunk rá magyarok, (Carlos, Balla és jómagam) hogy színesebbé tegyük a mezőnyt. Meglepően sokan voltak már akkor, gondoltam több mint száz induló lesz. Online regisztráltam így a nevezés hamar ment mivel külön fogadták a neten nevezőket. A 4 eurós nevezési díjért a rajtban pólót a célban üdítőt vagy sört illetve gulyást és tombolát kaptunk. Negyed órás bemelegítő futást követően végül háromszázan!! toporogtunk a rajtban hogy felfuthassunk a Zöldtavi házig. A nyolcvanas éveit taposó idős hölgytől a gyerekekig, a profi futóktól a sífutókig és bringásokig voltunk jelen a rajtpisztoly eldördülésére várva.

A polgármester rövid beszéde után elrajtoltunk. A tempó nem hazudtolta meg a Német Csabi által említettet, szóval hamar éreztem, hogy kevés az oxigén. Széles dózer úton futottunk a táv első felében, végig egyenletesen emelkedett. Hamar féltávhoz értünk ahol kis asztalokról vízzel kínáltak minket a frissítőpont emberei. Innen balra kanyarodtunk és beértünk egy szűkebb útra, a kövek közé. Itt éreztem először, hogy kezdek bemelegedni. Folyamatosan hagytam el az embereket a kövek között keresve közben a legjobb útvonalat. Amikor kiértünk a törpefenyők közé már tudtam, hogy nincs sok hátra és próbáltam beleerősíteni. A ház előtti lejtőn még előztem egyet, majd át a hídon, fel a kőből kirakott lépcsőkön át a célban voltam. Leállítottam az órám, valaki a kezembe nyomott egy pohár frissítőt és levegőért kapkodva álltam, majd lassan ráébredtem rájöttem, hogy vége. Negyvenhat és fél. Elégedett vagyok, mert amit terveztem azt teljesítettem.
Benyomások: Rövid volt. Ilyen tempónál még a szlovákok sem fáradnak el. Jó szervezés, hangulat és kiszolgálás. Jövőre is elindulok, ha tehetem.

Az eredmények:

1. Andrej Dlugosz 00:34:34
2. Konštantín Kocian 00:36:33
3. Jozef Urban 00:37:12
...
13. Karlowits Juhász Tamás 00:40:45
62. Berta Gábor 00:46:29
143. Balázs József 00:51:57


Ugyanezen kupa következő fordulója az Alacsony-Tátrában lesz: Jasna - Chopok, 6,2 km, 924m szint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése